Szigetszentmiklós és Ráckeve
Szigetszentmiklós 750 éves település, 1986. január 1. óta város.
A település területe már a neolitikum időszakában is lakott volt. A rézkor idején az ún. bádeni kultúra népe élt ezen a vidéken, emlékeik Szigetcsép és Szigetújfalu határából kerültek elő. Őket követte az ún. harangedényes kultúra képviselőinek megjelenése a térségben, akik sűrű rajokban lepték el a Csepel-szigetet. Szigetszentmiklóson Háros területéről, Lakihegyről, valamint az Auchan áruház alatti területekről kerültek elő nagyobb számban, de az M0 autópálya építése során az Üdülő-sor környékén is feltárták temetkezési helyeiket. Még több lelet került elő a város területéről a bronzkorból, mégpedig a Vatyai kultúra időszakából; a leletek tanúsága szerint ekkor a helyi népesség száma meglehetősen gyarapodott.
Ásatások alapján valószínűsíthető, hogy kelta és ókori római ill. kora és késő középkori település állt a mai város területén. A településen végzett kutatások alapján, az őskor óta lakott helyen a honfoglaló magyarok fejedelmi törzse telepedett meg Árpád vezetésével. A sziget nevét Árpád főlovásza, Csepel ispán (aki itt telepedett le) kölcsönözte.
A Kossuth utcai református templom bővítése során 2012-ben ásatásokat végeztek, melyek során kiderült, a mai templom helyén már az Árpád-korban is templom állt.
Szigetszentmiklós nevét elsőként 1264. október 14-én IV. Béla levele említette, melyben ír az akkori falu templomáról is. A mai települést a hagyomány szerint a Ráczkevei-szigeten megtelepített szerbek alapították, 1440 táján, a tatárok által elnéptelenedett helység helyén.
A mohácsi vész után azonban újra elpusztult, majd a 17. század elején magyarok költöztek ide. Az 1634-1635 évi török kincstári adólajstromukban a kövi (ráczkevei) járás községei között volt feltüntetve; ekkor 14 házzal szerepelt.
A református egyház az 1626-29. években jelen volt a településen. A templom építési ideje ismeretlen. Mai alakjában 1798-ban állították helyre. Tornyát az 1853 évi nagy vihar ledöntötte, 1875-ben építették újra. A második világháborúban helyreállíthatatlanul megsérült a templom, a romokat 1948-ban bontották el. Az új templom alapkövét 1987-ben tették le, a gyülekezet négy év múlva 1991-ben vehette birtokba.
A hagyomány szerint 1707-ben, a rácok támadása alkalmával épült cinteremben húzta meg magát a lakosság Szőlős és Háros községek menekült lakosságával együtt. Az 1715 évi összeíráskor 42, 1720-ban pedig 70 adóköteles magyar háztartást vettek föl e helységben. 1731-1739 között Patai János, a reformátusok szuperintendense lakott a helységben.
1770-ben a Mária Terézia -féle úrbéri rendelettel kapcsolatban 73 16/32 negyedik osztályú úrbéri telket mutattak ki a településen. A 20. század elején még a település birtokában volt egy régi ezüst pecsétnyomó, keresztüllyukasztott fogantyúval, e pecsétnyomó még abból az időből származott, amikor a községbíró a helység pecsétjét a nyakába akasztott zsinegen hordta. A pecsétnyomón levő címerkép egy rúddal keresztülszúrt bárányt ábrázolt. A rúd végén kereszt volt, míg a helység 20. század eleji pecsétjén buzogány. Az 1838, 1850 és 1876-os években árvíz pusztított a helységben.
A határrendezés, illetőleg a tagosítás, 1862-ben történt. 1848-ig a település a ráckevei uradalomhoz tartozott, majd a 20. század elején a királyi család ráckevei uradalma volt a helység legnagyobb birtokosa. A község határában feküdtek egykor Háros és Szőlős elpusztult települések; előbbi a nagy Duna, utóbbi a Soroksári-Duna-ág mellett. Mindkét település templomának a romjai láthatók voltak az 1800-as évek végéig. 1898-ban a dunai védőgát építésekor őskori agyagedényeket találtak, ezek akkor a református iskola tulajdonába kerültek.
A községhez tartoztak mint lakott helyek: Hárossziget, Lakihegy, Felsőbuczka és Felsőtag is. A 20. század elején Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Ráckevei járásához tartozott. 1910-ben 3997 lakosából 3974 magyar volt. Ebből 3233 református, 637 római katolikus, 53 izraelita volt.
Ráckeve:
Ráckeve területe már a rézkorban lakott volt. A honfoglalás után az egész Csepel-sziget, így Ráckeve területe is a fejedelmi törzs szálláshelye volt. Az Árpádok alatt itt állt Ábrahámtelke község és egy, a 12. században épült kolostor, első írásos említése 1212.
A 15. század közepén, 1440-ben a török elől menekülő szerb lakosság telepedett le, akik ekkor kezdték először Kiskevének (Kiskeue írásmóddal), majd később Ráckevének nevezni. Keve volt ugyanis az a város az Al-Duna mentén, ahonnan elmenekültek. (A szerbeket pedig akkoriban rácoknak nevezték.)
A 15. században fontos hely lett királyi kiváltságok adományozása folytán. A 16. században török uralom alá került. Szegedi Kis István prédikátor fellépésével kezdődött a reformáció térhódítása a városban, később a humanista reformáció fontos központja lett.
A török háborúk idején a várost feldúlták, lakói elmenekültek. A török kiűzése után a győztes hadvezér Savoyai Jenő kapta jutalmul az egész Csepel-szigetet. A városba német telepesek érkeztek. Ettől kezdve a város lakosságát három nemzetiség alkotja.